2. fejezet

Miután Sesshoumaru megtalálta Jakent és a többieket, együtt folytatták útjukat. Hátul Rin és Jaken veszekedett valamin, Aun már türelme végénél járt. A taiyoukai elől haladt, mint mindig, elgondolkodva a különös démonnőn. Az az igazság, hogy elragadónak találta, és észre se vette, gondolatai szinte csak körülötte jártak. Sokszor sóhajtott, és ezt a többiek igen furcsának találták. Jaken szóvá is tette a dolgot:

-          Nagyuram, miért sóhajtozol annyit? – ugrott a démon elé, aki megállt, ránézett, majd átgyalogolt rajta, és ment tovább.

-          Hát én ezt nem értem… Vajon mi baja lehet Sesshoumaru-samának? – gondolkozott hangosan Jaken.

-          Nem rád tartozik! – mordult rá a taiyoukai. Ezek után a kis gnóm inkább csöndben maradt. Sessh gondolatai most azon jártak, hogy vajon miért küldte Naraku azokat a szellemeket Satsura…

Egy kicsivel arrébb Inuyasha éppen Kagome elől menekült, aki megunva a futkározást, rákiáltott:

-          Inuyasha, fekszik! – drága féldémonunk erre a földbe préselődött.

-          Mi van itt már megint? – lépett oda hozzájuk Sango.

-          Itt volt Kouga és… - akart válaszolni Kagome, de Miroku közbevágott:

-          Tudjuk, Inuyashának féltékenységi rohama volt!

-          Mirokuuu!!! Vigyázz, mert odamegyek, és akkor nem lesz köszönet! – tápászkodott fel Inu.

-          Inuyashaaa!!! – kiabálta Kagome. – FEKSZIIIK!!! – És a hanyou ismét megismerkedett a föld ízével.

-          Inuyasha, igazán tanulhatnál a hibáidból! – ugrott a kutyadémon hátára Shippou egy sóhajtás kíséretében, mire Inu elkapta a rókakölyköt, és eldobta, aki nagy visítással szállt a levegőben, majd egy bokorba érkezett.

-          Nem tudtam, hogy a rókaszellemek röpködni szoktak. Úgy látszik nem világosítottak fel erről… - kuncogott egy hang, amire mindenki a bokrok közé nézett. Onnan egy 17 év körüli lány lépett ki, világoskék kimonó volt rajta, amin ezüstszínű fonállal a tengert jelképező hullámok látszottak, egy félhold, valamint néhány csillag. Fekete, kb. 30 cm szélességű obiján szintén ezüst fonállal egy hullámvonal. Lábán fehér tabi, valamint barna zori volt. Fekete haját egy lokniba összefonva hordta. Kezeiben ott csücsült Shippou.

-          Te meg ki vagy? – kérdezte Inuyasha, majd a levegőbe szimatolt. – Egy kutyaszellem!

-          Bizony-bizony! – mosolygott a lány, majd közelebb sétált, és a rókaszellemet lerakta a földre, aki Kagome vállára ugrott. Most, hogy közelebb volt a lány, jobban meg tudták figyelni. Világosszürke szemei voltak és hegyes fülei, akár csak Sesshoumarunak. Arcán két-két méregcsík.

-          Meg mondanád végre, hogy ki vagy? – türelmetlenkedett a hanyou.

-          Rendben, rendben! Fel ne falj! – nevetett a lány. – A nevem Satsu, és éppen erre jártam, amikor észrevettem, hogy rókadémon potyog az égből. – elvigyorodott.

-          Inuyasha! – korholta le a hanyout Kagome. – Megérdemelnéd, hogy ki mondjam azt a szót!

-          Neee! – könyörgött Inu. Satsu csak mosolygott a jeleneten.

-          Nos, hogy én már elmondtam, hogy ki vagyok, most ti is mondjátok el! – komolyodott el a lány.

-          Mondd csak Satsu, nem akarod inkább meghallgatni a törénetünket egy forró fürdő mellett? – kérdezte Sango titokzatoskodva.

-          Jól hangzik! – válaszolta a démonnő.

-          De hol van itt hőforrás? – nézett a taijiyára Kagome.

-          Nincs olyan messze! – szagolt bele a levegőbe Satsu.

-          Akkor induljunk! – mondta Miroku.

-          Te nem!!! – kiáltott rá Sango és Kag. Majd a démonírtó nyomatékot adva kijelentésének, fogta a Hiraikotsut, és egy határozott mozdulattal fejbeverte. Satsu dőlt a nevetéstől.  Kagome elővett három törülközőt a táskájából, és elindultak a kutyadémonnő vezetésével fürödni…

Folytatás következik…