Fehér és Fekete

by Sayu

1. fejezet

Sesshoumaru fanfic! (Sayu)

Hihetetlenül ködös idő volt, mikor Sesshoumaru és kis csapata egy sötét erdőn keltek át. Sesshoumaru sietős tempót diktált. Mögötte Aunon Rin ült, és a sárkányló lépést tartva menetelt gazdája mögött. Leghátul Jaken botladozott, aki mivel nem tudott kellő sebességgel haladni, ezért felpattant Aun hátára, amit az egy mérges horkantással jutalmazott.

Egy kis ideje haladtak így, amikor is Sesshoumaru minden szó nélkül megtorpant.

-          Mi történt Sesshoumaru-sama? – kérdezte gyermeki ártatlansággal Rin.

-          Jaken! – dörgött a nagyúr hangja, nem törődve a kislány előbbi kérdésével.

-          Igen is uram! – ugrott le a taiyoukai mellé a kis gnóm.

-          Aunnal együtt vidd el Rint valami biztonságos helyre. Nem sokára értetek megyek! – parancsolta a kutyaszellem.

-          Igen is, Sesshoumaru nagyúr! – szalutált az apró termetű démonocska, majd visszaugrott Aunra, és a sárkányló felrepült az ég felé. Kis idő sem telt bele, Sesshoumaru már is érezte: körülvették. Igaz, hogy jelentéktelen onik voltak csupán, de elég sokan ahhoz, hogy a youkainak meggyűljön velük a baja. A démonok hamarosan megmutatták magukat, és rátámadtak a nagyúrra, aki először csak energiaostorát, és karmait használta, de később a szellemek száma miatt a Toukijint is bevetette. Határozottan kaszabolta a fenevedakat, de egyre csak jöttek, és kezdett fogyni a türelme. Már éppen a menekülésre gondolt volna – persze ő nem így gondolt rá, hanem csak korai eltávozásnak tekintette –, amikor is egy kutyaszellem szagát érezte, mégpedig pontosan maga mögül jött az illat, mert ezt a mámorító érzést csak is illatnak mondhatta. Nem is tudta, hogy mihez hasonlít, csak azt érzékelte, hogy kellemes és bódító. Miközben tovább írtotta ellenfeleit, hátrapillantott, de nem nagyon volt ideje megnézni, kicsoda az illető. Ekkor meghallott egy kellemesen csengő női hangot:

-          Aoi-go! (kék támadás) – erre repedések keletkeztek a földben, és ahogy a repedés egy démon alá ért, kék lánggal felcsapott, és egy pillanat múlva a szellem porrá vált. Sok onit tett ezzel a támadással, földdel egyenlővé a hang tulajdonosa. Sesshoumaru most nem fajtársát fürkészte. Figyelmét lekötötték az előtte álló démonok.

-          Syouryuuha! – kiáltotta, mire 100 szellemet megölt. Az idegen most mögé ugrott.

-          Meg mondanád, hogy ki vagy? – kérdezte Sesshoumaru.

-          Természetesen, de csak akkor, ha már végeztünk ezekkel, a tizedrendű senkikkel. – válaszolta a nő. A taiyoukainak tetszett a válasz, és kicsit el is mosolyodott, de ahogy ez a gesztus jött, úgy el is ment.

-          Nincs szükségem a segítségedre! – mondta Sesshoumaru, bár ezt a kijelentését egyáltalán nem így gondolta. Valójában kellett neki ez a nő segítsége.

-          Biztos vagy ebben? – kérdezte gúnyos hangon az idegen. Sessh nem válaszolt.

-          Akkor ezt igennek veszem… - vigyorgott a démon, majd ismét felhangzott az:

-          Aoi-go! – majd a:

-          Syouryuuha! – hamarosan minden ellenfelüket kivégezték, vagy pedig amelyik látta, hogy jobb menekülőre fogni a dolgot, meglépett.

-          Most már megtudhatom, hogy ki vagy…? – nézett kérdően a lányra Sesshoumaru, de megakadt torkán a szó, ahogy megpillantotta. Már a hangját is csodálatosnak találta, de most, hogy meg tudta nézni, magát a lányt is, hihetetlenül szép kutyaszellemnek vélte. A nőnek fekete haja volt, ami befonva, feltekerve, kontyszerűen nézett ki. Világosszürke szemei voltak. Arcán két-két méregcsík, mint Sesshynek. Fekete ruhája volt, olyasmi, mint ami Sango harciöltözete, csak itt a térd-, könyök-, stb.-védő sötétkék színű. Fekete csizmaféleséget viselt.

-          Hogy ki vagyok? – mosolygott. – A nevem Satsu [szacu]. A tiéd?

-          Sesshoumaru. – mondta fagyosan nevét a taiyoukai.

-          Ó, Sesshoumaru? Inutaisho fia, Nyugat örököse, aki nem vállalta a palotai életet apja halála után? – kérdezte a lány vidáman, majd mikor látta, hogy a démont meglepte, mennyit tud róla, vigyorogva megszólalt. – Nem vagyok én olyan ostoba, mint gondolnád... Egyébként szeretnéd tudni, hogy miért támadtak rád azok a démonok? – kérdezte, mire Sessh bólintott. – Nos azért, mert valaki felbérelte őket, méghozzá egy Naraku nevű korcs.

-          Narakut mondtál? – kérdezte indulattal a hangjában Sesshoumaru.

-          Bizony… De eredetileg nem téged akartak elkapni, hanem… - egy nagy sóhajtás következett. – Engem…

-          De miért? Na nem mintha érdekelne, de… - mondta tettetett unalommal a taiyoukai. Hátat fordított a nőnek és úgy hallgatta, hogy mit mond.

-          Hát üm… Azért, mert keresztbe tettem Narakunak, és ezért rámküldött párszáz szellemet, és mivel ezeknek az oniknak nem olyan jó a szaglásuk, ezért könnyen félre tudtam őket vezetni, így téged támadtak meg! – vigyorgott Satsu. Sesshoumaru, most megfordult, és szemében düh csillant. Felemelte kezét, és karmai zölden világítottak, miközben a méreg csöpögött róluk.

-          Oó! – nyögte a lány.

-          Bizony, hogy oó! – sziszegte Sessh. Lecsapott, de Satsu még időben arrébbugrott.

-          Jobb lenne, ha inkább az után a halandó lány után mennél, nehogy baja legyen! – kiáltotta a taiyoukainak, akinek eszébe jutott, hogy Rin és a többiek még mindig valahol őt várják.

-          Még találkozunk! – mondta idegesen Sesshoumaru, majd fehér szellemgömbbé változott, és elrepült arra, amerre még Aunt látta szállni. Satsu felsóhajtott, majd mosolyogva elsétált…

Folytatás következik...