9. fejezet

Két hét múlva megtudták annak a szentélynek a pontos helyét. Ez alatt a két hét alatt nem nagyon beszélgettek, amit Rin meg is jegyzett, de ők elutasították kérdését, mondván: csupán arról van szó, hogy most nincsenek beszélgetős hangulatban. Reggeli után Hikari felállt:

- A falusiak szerint a szentély, amit kerestem, ott van a hegyek közt, az út oda-vissza négy nap. Azthiszem, most mindjárt el is indulok, hogy holnapra odaérjek.

- Egyedül akarsz menni? - kérdezte Sesshoumaru.

- Igen.

- De akkor hogy foglak tudni megvédeni? A hegyekben sok veszély leselkedik az utazókra.

- Sesshoumaru… - Hikari meglepődött, hogy a férfi így meg akarja őt védeni.

- Én is veled megyek. Rin, Yaken, Aun, titeket addig elhelyezünk itt, a mellettünk lévő faluban - mondta ellentmondást nem tűrő hangon a szellem.

- De…- kezdte volna Hikari.

- Nincs de - mondta nyugodtan a szellem. - Ketten megyünk.

- Hát jó - mondta a lány.

A csapat három másig tagját lepakolták egy kedves öregasszonynál, és elindultak. Egész nap megállás nélkül, szótlanul mentek. Délután volt, mikor találtak egy hűs vizű forrást, ahol megálltak inni egyet. Már indultak volna tovább, amikor egy nagyra nőtt farkasszellem rájuk támadott. A lány állta a sarat, de egyszer úgy alakult a helyzet, hogy földre került, és a farkas már emelte is a lábát, hogy eltiporja őt, amikor Sesshoumarut újdonsült erő töltötte el, és elintézte a farkasszellemet.

- Ezekben a hegyekben sokkal nagyobbak, és erősebbek a szellemek - mondta Sesshoumaru, miközben odaugrott a lány mellé, és felsegítette.

- Már harmadszorra mented meg az életem… - mosolyodott el bocsánatkérőn Hikari. - Miért teszed?

Ezután olyan dolog történt, hogy a lány még pislogni is elfelejtett. Sesshoumaru a szemébe nézett, majd lehajolt és megcsókolta őt. Utána szorosan magához ölelte, és a fülébe suttogta:

- Mert szeretlek. És nem akarlak elveszíteni…

Hikari olyan boldog volt, mint még soha. Átölelte ő is a férfit, utána kicsit eltolta magától, majd lábujjhegyre állt, és viszonozta a csókot. Hosszú percekig önfeledten csókolóztak, aztán pedig csak néztek mélyen a másik szemébe. Sesshoumaru egy idő után kézen fogta a lányt, és elkezdte húzni a helyek felé.

- Na gyere! Keressük meg azt a szentélyt!

Éjszakára egy tisztáson vertek ideiglenes tábort. Sesshoumaru levette a páncélját, és nekidőlt egy fának, Hikari pedig leült eléje, és a szellem hátulról átkarolta.

- Nem hitted volna, hogy egyszer egy halandó nővel fogsz így ücsörögni, mi? - kérdezte mosolyogva a lány.

- Most, hogy így mondod, nem. Viszont benned van valami… Nem vagy egészen halandó… vagyis hát… a lelked egy része démoni lélek.

- Igen… azt hiszem, talán így van.

Úgy aludtak el, és másnap reggel ugyanúgy ébredtek. Aznap már elérték a szentélyt, ahol rövid kérdezősködés és magyarázkodás után megtalálták azt a négy papnőt, akik átváltoztatták Hikari édesanyját szellemből halandó emberré. Leültek beszélgetni a szentély kertjében, és nagyon sok mindent megtudtak a lány anyjának régi énjéről. Ott maradtak éjszakára, és másnap reggel visszaindultak. Egész úton kézen fogva sétáltak, És Hikari az édesanyjáról hallottakról gondolkodott. És kezdett benne megfogalmazódni egy érzés…

Megint azon a tisztáson maradtak éjszakára, és megint úgy ültek ott, mint legutóbb. Hikari egész délután ezen gondolkodott, és most megszólalt:

- Sesshoumaru?

- Igen?

- Emlékszel még, hogy miket meséltek anyámról?

- Hát persze.

- Kérdeznék valamit. Te szeretnél engem, bármilyen formában is lennék?

- Mire akarsz kilyukadni? - ráncolta a homlokát a szellem.

- Igen, vagy nem?

- Igen. Tudod, mennyire szeretlek.

- Jó. Csak mert úgy gondoltam, hogy… ha meglesz az egész Szent Ékkő, én… én szeretnék szellemmé változni…

Sesshoumaru ezen nagyon meglepődött.

- Hikari… te képes lennél ilyesmire… értem?

- Ez csekélység…

- De… nem kell ekkora áldozatot hoznod miattam…

- Nem, Sesshoumaru. Ez nem áldozat. Nagyon szeretlek téged, és ha ez az ára annak, hogy sokáig boldogan élhessünk egymás mellett, én ezer örömmel vállalom ezt a kihívást! Na meg, azt is tudom, hogy milyen fontos neked a tiszta szellemvéred… Kegyetlenség lenne, ha azt kívánnám, hogy te változz halandóvá. Soha nem tennék ilyet veled… És… úgy érzem, mióta rendesen megtanultam bánni az erőmmel, több hasznos dolgot tehetnék szellemként. Szabad akaratomból választom ezt az utat. Elfogadsz úgy is, ha szellem leszek?

A férfi magához szorította a lányt.

- Hikari… ember vagy, vagy szellem, nekem mindegy! Mert az a lényeg, hogy TE vagy! Ha át szeretnél változni, nem bánom. Tedd meg nyugodtan.

- Ó, Sesshoumaru… - mondta Hikari, és még jobban hozzábújt.

- Hikari… - suttogta a lány fülébe Sesshoumaru, és még jobban magához ölelte… Ismét így aludtak el.