„Bár Linát senki se szokta elfelejteni, vegyük át részletesebben mi történt eddig.

Garondiába tartva, egy sárkánynak nem volt jó napja.

De elbántunk vele, igaz nem egykönnyen.

Ezek után a Sólymok erdejében, barangoltunk tovább szépen.

Itt egy házra és tulajdonosára akadtunk, bár ártani nem akartunk, ennek ellenére nagy bajt okoztunk.

Egy tükröt összetörve, a káosz kiszabadult belőle.

Így új feladat jutott nekünk, mégpedig, hogy rendet tegyünk…

Eközben a Káosz őre, Amélia erejét elvette!

4. rész: Végre valahára, fény derült a Káosz őrének titkára.

- Áhhháhhááhh! – nevetett a Káosz őre – Higgyétek el, hogy nem csak ehhez értek. Ezt szinte minden varázsló el tudja sajátítani. Mások erejét elvenni nagyon jó móka. Elég régóta végzem ezt a munkát, és elhihetitek egyáltalán nem unalmas.

- Elhisszük, ha te mondod… - gúnyolódott Lina – Csak arra felelj, hogy mégis mit szándékozol Amélia erejével tenni? Mert ha jól sejtem, nem épp a gyűjteményedbe kell…

- Mégis milyen gyűjteménybe Lina? – nézett értetlenül Gourry.

- Ne kérdezz már annyit, inkább figyelj! – okította ki Zelgadis.

- Egyszerű. Ugyanis ez a második és egyben utolsó, ámde legjobb fegyverem. – válaszolta az őr.

- Már alig várjuk… - jegyezte meg ismét gúnyosan.

- Mégis mi lehet abban az öröm, hogy mások erejét veszed el? – kérdezte Sylphiel.

- Majd meglátjátok mind. De előtte van még egy kis dolgom.

- Mi? Elmész? – kérdezte Gourry.

- Nem. Csak ők mennek el. – és ujjával Sylphielre és Gourryra mutatott – Rájuk egyelőre nincs szükségem. Az egyiknek csak jár a szája, a másik folyton csak kérdez és semmit sem ért. Kicsit idegesítőek számomra. – csettintett egyet, és erre Gourry és Sylphiel eltűnt.

- Mégis hova küldted őket? És miért? – kérdezte Zelgadis.

- Már mondtam egyszer. Figyelhetnél jobban is. Az erdő szélére repítettem vissza őket. Hogy miért? A lány ártatlansága és kérdései, igencsak az agyamra mentek. A fiú pedig igencsak kisagyú volt. Sajnos nem sokra mentem volna velük. De lám csak… Mi is lapul itt? Jé, hisz ez a híres Fénykard. Kíváncsi vagyok e nélkül, mire mennek a rengetegben.

- Légy átkozott! – ordította Zel.

- Már az vagyok. Minek még egyszer?

- Ezt hogy érted? – kérdezte Lina.

- Régen még átlagos emberi életet éltem, akárcsak ti. Aztán jött az a rettenetes nap. Éppen a varázserőmet próbáltam fejleszteni, mikor hirtelen elsötétült minden. Egy fénylő alak jelent meg előttem, kizárólag őt láttam, senki vagy semmi mást a környéken. Minden árnyékként úszott… Máig sem tudom ki volt az, aki ezt tette velem, de megátkozott azzal, hogy engedelmeskedjek neki. Így lettem a tükör gazdája és ezzel együtt a Káosz őre. Mind ennek már lassan 300 éve.

- Micsoda? 300 éve? Már értem mért mondtad az elején, hogy régen. – mondta Lina.

- Ki hitte volna, hogy egy szörnynek is van szíve? – gúnyolódott Zelgadis.

- Nem hallottad Zelgadis úrfi? – kérdezte Amélia – Ő nem szörny, hanem egy elátkozott ember.

- Azt ne mondd, hogy elhitted neki ezt az átlátszó mesét… - mondta bizonytalanul Zel.

- Higgy, amit akarsz! – mondta a Káosz őre.

Eközben Sylphiel és Gourry…

- Vajon hol vagyunk? – kérdezte Gourry.

- Ismét az erdő szélén. – válaszolt Slyphiel.

- Jó, akkor menjünk vissza… Godreel fogadójába!!!! Éhes vagyok!!!! – ordította Gourry. Ettől a kijelentéstől Sylphiel földet fogott… : )

„Mindannyian meglepődünk, mikor a Káosz őre mesélt nekünk.

Kiderült végre a nagy titok, a kérdés, hogy: Igazat mondott?

De vajon mi lehet ezek után a terve még velünk? Kiderítjük, addig éljünk!”

Folytatása következik…

by: www.slayerswebsite.gportal.hu szerkesztője